Születését, felemelkedését a sónak és az aranynak köszönhette. Az erdélyi bányákból erre vezetett a sóút, itt pihenõ, kereskedelmi és kulturális központ keletkezett. Elsõ említése a krónikákban 1183-ban történik, Ciggedin néven, jellemzõen a sóval kapcsolatban. A név a szeg, úgy is mint szöglet, csücsök szóból ered, megtoldva a -d képzõvel (Kanyarfalva???). 1240 után valamikor városi rangot nyer, vár is épül. Ez átveszi az elpusztult csongrádi vár szerepét. Ekkoriban alakul ki hármas szerkezete: Alsó és Fölsõ Szeged, és a Palánk. Utóbbi volt a várnegyed, rendszerint csak ez állt ki az árvizekbõl.
Innentõl semmi sem állhat a fejlõdés útjába. Egyre több és fontosabb gazdasági funkciót nyer. A nagy marhahajtások egyik kiinduló állomása, fejlett ipari központ, katonai támaszpont lesz. 1498-ban szabad királyi várossá válik, ipara, kereskedelme Budáéval vetekszik. Lakosainak száma a török hódoltság koráig 7500 fölé emelkedik.
A török csapatok ideiglenes bevonulása 1526-ban történt. Irtottak, gyújtogattak , de nem vitték túlzásba. A Szegedi Szandzsák központjává tették, biztonságot nyújtottak. Ennek köszönhetõen nem tûnt el a város, nem volt elvándorlás, a lélekszám 1552-ig nemigen csökkent 7000 alá. Sok szempontból fénykorát élte, ötször annyi adót tudott befizetni, mint Buda. Ebben az idõben tanulják meg a szegedi mesteremberek a papucs készítését. A többi hódoltsági település sorsához 1552-tõl csatlakozott. Egy magyar betörés után elszabadult a pokol, a törökök és magyarok egymást nyírták. 1600 körülre 1500 fõ élt itt, szenvedett a járványoktól, hadmûveletektõl, kétfelé adózástól. 1686-ban kivonulnak a megszállók.
Újra elkezdõdhetett a fejlõdés. 1719-ben visszanyeri a szabad királyi városi rangot, gimnáziumot, bölcsészképzõt kap. Ezt a két intézményt a piaristák alapították, és nagy hírnévre tett szert. Színház, nyomda is került ide. Szécheny Istvánnak is sokat köszönhet a város, ipart, bankokat, gõzhajót.
A szabadságharcban fontos szerepet játszik. Itt is tart toborzó beszédet Kossuth, Szegedet a nemzet büszkeségének, az elárult haza oszlopának nevezi. Valóban sokfelé harcoltak szegediek, nem ritkán "elitalakulatokban", mint például Damjanich honvédjei között. 1849 júliusában ideköltözik az országgyûlés, de már csak pár hét marad hátra. A Haynau-féle megtorlásból is kiveszi részét.
Ismét töretlen fejlõdés, egészen 1879-ig. A hirtelen hóolvadás meghozta a tavaszi árvizet. A Duna is áradt, ezért a Tisza méginkább felduzzadt. A töltések átáztak, elhanyagoltak, nincsenek felkészülve ekkora terhelésre.
1879 március ötödikén Petresnél átszakadtak a gátak. Az ár lassan nyomult elõre, a védmûveket egyesével tiporva el. Március tizenkettedikén ért Szegedre. A pusztulás szinte tökéletes volt. 5723 házból 265 maradt meg. A sokk hatalmas volt, az újjáépítés mégis azonnal megindult. Magyar és külföldi városok ajánlottak föl segítséget. A második körút nevei õrzik ennek emlékét. Kialakul a körutak és sugárutak hálózata. Somogyi Károly könyvtárat ajándékoz a városnak. Új ipartelepek épülnek (Pick). Természetesen (sajnos) ez sem tarthat sokáig.
Az elsõ világháború szenvedései után francia megszállás és fehérterror következik, ezután pedig Trianon. Szegedbõl határváros lesz, ennek összes elõnyével és hátrányával. A kolozsvári egyetem ideköltözik, felépül a Fogadalmi Templom. Ezzel szemben elveszíti vonzáskörzetének jó részét, és azt a fontos szerepet, amit az erdélyi bányászat kölcsönzött. Fejlõdése is megtorpan, de nem sokáig. A második világháború után is hamar magához tér, csak azért, hogy a Rákosi-korban elnyomják, merthogy túl közel van Jugoszláviához... No, de városunk elpusztíthatatlan, 1957-tõl megint beindul. 1965-ben olajat és földgázt találnak Algyõnél, így nehézipar is települ. A hetvenes évektõl épülnek a lakótelepek, egy új, harmadik körúttal. Kultúrális élete is jelentõs. Elég megemlíteni a Szabadtéri Játékokat, vagy azt, hogy a 180 000 lakosból kb. 13 000 egyetemista vagy fõiskolás.
Három Kicsi Indián oldal